mandalay, myanmar

   Keserves kutyavonyításra ébredek, jó fél percig hátborzongatóan hangos aztán hirtelen vége. Ennyi volt, valami autó csaphatta el lent az utcán. Az élet megy tovább, a forgalom zaja egy cseppet sem csökken. A ma éjszakai szobám kicsit sem volt jó választás, mintha Mandalay összes forgalmát az én ablakom alatt vezették volna el. Egész éjjel dudálás, fékezés, ordibálás, ráadásul a szállás csatornarendszerének fővezetéke is pont ezen a szobán megy keresztül. Egyszerűen befut a mennyezeten jobbról az ablak fölött a sarokig aztán le és végül eltűnik valahol az ágyam alatt. Reggel nem is kell óra a felkeléshez elég a zuhanyzóból jövő vízcsobogás hangja. De a kutya gyorsabb volt ő nem sokkal hat után akarta megtenni az utat az út egyik oldaláról a másikra az emberek meg fél hét körül keltek valahogy úgy, ahogy én is terveztem.

Mai úticélom Mingun, ahová hajóval igyekszem, de csak a reggeli kávé után, mert hát anélkül nem reggel a reggel. Lenn az utcán már a szokásos forgatag, a kikötő jó három kilométer így megkérdezem a sarkon várakozó riksást. Néhány perc múlva már a forgalomban haladunk, autók jobbról, balról szinte karnyújtásnyira. Ebben az országban a riksa, tuk tuk vagy tudomisén mi, egy egészen új fajtáját fedeztem fel. Itt szigorúan kerékpáros meghajtás, egy olyan oldalkocsival amiben egymásnak háttal vannak elhelyezve az ülések. Én most a menetiránynak háttal ülve szemlélem a reggeli utcaképet. Épp egy teázó mellett haladunk el az orromban érzem a friss samosa illatát. Jó volna beülni mégsem szállok ki, inkább majd a kikötőben.

 

Ez az első találkozásom az Irrawadyval. A kikötőben minden még zsúfoltabb mint a város utcáin, árut rakodnak, hajók érkeznek-indulnak, asszonyok mosnak lenn a vízparton lévő nagy köveken. A kikötő megnevezés túlzás talán, legalábbis abban a tekintetben ami az európai embernek először eszébe jut. Itt csak csupasz homokpart, néhány palló és egy poros kibetonozott lejáró jelzi hol vagyunk. Na meg a rengeteg féle hajó, tea és étel árusok, szemétben turkáló gyerekek. Sok család itt él valami ócska összetákolt sátorban, néha négy-öt gyerekkel. Hogy miből az, talány. Kicsit lehangoló a szegénység de a folyó maga tényleg fennséges ahogy a reggeli ködben hömpölyög.

A Mingunba tartó hajón gyakorlatilag csak külföldiek vannak hiába, ez Mandalay környékén az egyik olyan látványosság amit nagyjából mindenki megnéz. A területet alig két óra alatt bejárom, aztán a Hsinphyumae pagodánál egy árnyékos részen ücsörögve teázom a hajó indulásáig. Késő délutánra érek vissza Mandalaybe, ahol összefutok az Inle tónál megismert francia és német útitársammal. 

Mai utolsó programom a Mahamoni Paya meglátogatása, ahová este nyolc előtt pár perccel érkezem. Már vadul rázzák a kis kézi harangot, ami a zárás közeledtét jelzi. Negyed órám marad végigjárni az aranyozott falak és szobrok közt, amiből több tonnányit rejt az épület. Még az esti fényekben is vakítóan csillog minden, az üstökben füstölők égnek, bódító illatukat kellemes esti szél hordja minden felé. Ellentétben Mingunnal, kedvem lenne maradni és üldögélni itt egy kicsit hosszabban. Furcsa de egészen felvettem ezt a lassú ritmust a néhány hét alatt amióta itt vagyok. Semmi rohanás, az is naponta többször teázással megszakítva. Azt hiszem otthon is valami hasonló kellene, nem mintha ott nem tudnék hosszú órákat remek kávézókban eltölteni.

Visszaindulok, lassan itt az alvás ideje. Az út három-négy kilométer a sötét városon keresztül, nem nagy kedvem van gyalogolni. Megpróbálkozom az utcasarkon álló motorossal, elvinne-e a szállásomig. Angolul persze nem beszél, de értjük egymást legalábbis abban a tekintetben, hogy merre szeretnék menni. A városközpont irányába mutogatok, ő pedig két ujjával jelzi az árat. Ok kettő, de kétszáz, kétezer? Kétszáz kevés lenne, kétezret pedig biztos nem fogok fizetni, inkább előveszek egy tollat, hogy egyértelmű legyen és felírom a tenyeremre, hogy 81/26 ami a 81. és a 26. utca kereszteződése. Erre ő mellé írja, hogy kétezer. Az én ajánlatom ötszáz, vagy marad a séta a jelzőlámpák nélküli szmogos városban amihez nincs kedvem egyáltalán. Végül hétszázban egyezünk meg és tíz percen belül a szállásomtól nem messze lévő csapati árusnál szállok le. Még kihasználom az alkalmat és vacsorázom egy jót, búcsúzom Mandalaytől. 

Holnap reggel el kell érnem a fél hatkor induló hajót. Irány Bagan...egy teljes nap az Irrawady folyón.