terskol, kabardino-balkaria

   A vonat egész éjjel zötykölődött mintha ki akarna siklani így aztán nem igazán tudtam aludni, amihez még a 3:48-as hajnali érkezés is jócskán hozzájárult. Mondjuk arra elég kevés az esély, hogy az igazak álmát aludva tovább menjen az ember mint ameddig a jegye szól, a kocsikísérőkkel való eddigi tapasztalataink alapján azt hiszem inkább le lennénk  hajítva a vonatról a cuccainkal együtt Mineralnie Vodyban, ha nem kelnénk fel. Mivel ezt egyáltalán nem szeretnénk, meg a két napja tartó vonatozást is kezdjük már nagyon unni, fél három előtt a folyosón ücsörögve várjuk, hogy begördüljünk végre az állomásra.

Megállás után majdnem utolsóként szállunk le, a peron csupa víz az esőtől ami azt jelenti az időjárás nem a legkedvezőbb számunkra. Álmosan haladunk az állomásépület felé, egy farmerkabátos, bajuszos, zömök figurát keresve az emberekkel teli pályaudvaron. Ő Mihail, az itteni kontaktunk aki elvileg továbbvisz minket a Baksan völgyben lévő kis faluba, Terskolba. A fuvart még otthonról egyeztettük vele és reméljük, hogy itt is lesz mert ha nem akkor a többszáz kilométeres további utat tehetjük meg helyi busszal. Ez önmagában nem volna gond de nagyon körülményes és többszöri átszállással legalább egy teljes napunk rámenne. Néhány perc múlva megszólít valaki akire illik az otthon kapott személyleírás, neki könnyebb volt ránktalálni csak ketten szálltunk le hátizsákkal és túrafelszereléssel. Az állomás mögötti utcában parkol, bedobáljuk a zsákjainkat és már robogunk is az úton reggeli ködös, szitáló esőben. Hajnal lévén alig van forgalom szinte egymagunk haladunk, a kétsávos út mentén álló rendőrjárőrök és a sűrűn felállított katonai őrposztok mellett. A Kabard-Balkár határt jelző oroszlános kapuig összesen öt ellenőrzőponton haladunk át, szerencsére nem firtatják ki ül az autóban Mihail pedig úgy tűnik mindig talál valami elfogadható magyarázatot arra, hogy mit keres errefelé ilyen kora reggel. Az ablakon át a környéket figyelve kicsit furcsa érzésem van, nem is annyira a dolgok régiek, inkább mások mint európa nyugatra eső felében. Mindenhol a gyerekkoromból megszokott Orosz járgányok, de most épp egy Ikarus busz halad ekőttünk szédületes 70 km/h sebességgel és egy komplett mintás szőnyeggel a hátsó ablakában amit valami függönypótlónak akasztottak oda. 

A nap lassan felkel, de az eső nem hagy alább sőt egyre barátságtalanabb az idő már rendesen esik mire valamikor nyolc óra után Terskolba érünk. Terskol Azauval szomszédos kis település, nem messze az Elbrusz déli, normál mászóútjának kiindulópontjától. Terveink szerint megszállunk itt egy éjszakára és megpróbáljuk minél hamarabb elintézni a kötelező papírmunkát azaz a vízumaink regisztrációját. Mihail megáll egy kis háznál, ahol adnak ki szobákat és sgítőkész módon felveri a tulajt reggeli álmából aminek eredményeképpen fél órán belül van hol aludnunk. Az ár 600 rubel, de mivel a kommunikáció nagyjából az activity szintjén folyik, nem tudjuk fejenként ennyi vagy maga a szoba egy éjszakára. Úgy döntünk nem firtatjuk, jó lesz ez amúgy sincs kedvünk visszamenni az esőbe és tovább keresgélni, sokkal olcsóbb szállást valószínűleg úgysem találnánk. A másik ok, hogy álmosak vagyunk az előző éjszakai nem alvásnak köszönhetően, úgyhogy miután leraktuk a cuccainkat le is fekszünk pár órára aludni ami rettentően jól esik. 

Pár perccel dél előtt dörömböl valaki az ajtónkon kiderül a tulaj az és azért jött mert a postára kell mennünk lepecsételtetni az okmányainkat. Ezt mindenképp el kell intéznünk még a mai nap de ő szívesen segít úgyis arra megy. Persze örömmel fogadjuk a felkínált segítséget, néhány perc múlva már a postahivatalban vagyunk ami a szállásunktól jó ha ötven méternyire van. Eddig is tudtam, hogy ez az ország a hivatalnokok paradicsoma de miután elkezdjük intézni a papírjainkat öt perc sem kell, hogy értetlenül álljak a minden logikát nélkülöző ügyintézést nézve. Miután minden papírunkat lemásolták, kapunk egy fecnit amivel el kell mennünk valami megjegyezhetetlen nevű helyi pénzintézet itteni fiókjába, ami a két km-re lévő Cheget Hotelben van és be kell fizetnünk fejenként 30 rubelt. Ha ez megvan akkor a bizonylatot vissza kell hoznunk ide és folytatódik az ügyintézés persze új sorbanállás meg minden ami kell. Elsétálunk a szemerkélő esőben, befizetjük a pénzt, kapunk egy halom cetlit amivel visszasétálunk. Megint sor, újabb papír kitölt, de most még a vonatjegyünkre is szükség van amit persze a kalauz nem adott vissza. Szerencsére előrelátóak vagyunk és van egy másolatunk plusz egy szkennelt változat a postafiókunkban mindenből, fő a biztonság. Ez most pont jól jön, kész is lennénk de még fizessünk be itt 420 rubelt - most persze itt is lehet ki érti ezt. Miután megvan a vízumregisztáció ami nélkül itt nem élet az élet, még elsétálunk a hegyimentők itteni irodájába ahol nyilvántartásba vesznek minket. Ez ugyan nem kötelező de ajánlott mert ha a megadott időpontra nem jönnénk le a hegyről akkor elkezdenek keresni és ha baj van akkor lehet, hogy megússzuk. Mivel a legjobban angolul beszélő is fényévekre van a basic szinttől mire megtalálnak valószínűleg úgyis megfagyunk de legalább van egy telefonszámunk amit addig is hívogathatunk. 

Ránkesteledik mire visszaérünk a szállásunkra, de mindent elintéztünk amit mára terveztünk. Ma még egy utolsó jó zuhany aztán alvás, holnap kezdődik a túra igazi része.