kiev, ukrajna

   Reggel arra ébredünk, hogy mocsok hideg van. Talán a visszafogottan kedves kocsikísérő lány hagyta bekapcsolt állásban a szellőzőrendszert vagy kint ilyen az idő nem tudni, habár álmos szemmel kinézve elsőre nem látszik borúsnak az ég. A vonat komótosan halad, szinte percre pontosan a menetidő szerinti időpontban, valamikor dél körül érkezünk a kievi pályaudvarra. Monumentális állomásépület, a maga nemében szép is de nekem kicsit sok ez az oroszos giccs. Jó tizenkét óránk van itt a csatlakozásunk valamivel éjfél előtt indul, az a tervünk addig megnézzük a várost vagy legalábbis egy részét.

Első utunk a csomagmegőrzőhöz vezet ami az állomásépület alagsorában van, itt 14 helyi pénzért lerakhatjuk 20kg körüli zsákjainkat egy számzáras kazettába. Használata egyszerű, belülről beállítod a kódot, rácsapod az ajtót aztán irány a város. Az állomás előtt óriási a forgatag, csak nagynehezen találjuk meg a metrólejárót. Itt még az érmés beléptetőrendszer működik mint régen nálunk csak először egy műanyag zsetont kell váltanod így aztán baromi hatékony a rendszer semmi sorbanállás meg ilyesmi flottul megy az egész, nincs tömeg, de most csak viccelek. Végre átjutunk a peron óriás mélységben, ehhez képst a moszkva téri állomás kéregvasút. Lent stílusosan egy Lenin dombormű fogad, nem tudom ezt csak itt felejtették vagy még mindig úgy gondolják itt a helye. Három megállót megyünk a városközpontig innen gyalog, céltalanul bámészkodunk meg megnézünk minden útbaeső és előre kinézett nevezetességet. 

Igazi vénasszonyok nyara, sárgásbarna hulló falevelek a járdán, tiszta kék ég ennél jobb városnéző idő nem is kell. Kiev számomra igazi meglepetés, a széles belvárosi sugárutak mellett sétányok, a platánfák alatt padokon ülő kávézó, cigarettázó beszélgető emberek. Mi is veszünk egy feketét, leülünk egy padra nézelődve, időnk rengeteg van és ez esik legjobban a koradélutáni napfényben. A kávé után továbbindulunk a főtér felé ami nem túl megnyerő úgyhogy hagyjuk is, inkább a háttérben látszó hagymakupolás épületek felé vesszük az irányt. Templomok errefelé csak trabantkék és kórházzöld színben léteznek, mintha ez valami hagyomány lenne. Ez a mostani a kék színűek közül való, vakítóan csillogó arany tetővel a tetején. Körbejárjuk az egész kolostorkertet, majd a másik oldalon egy sétányon leereszkedünk a folyópartra egy hasonlóan kellemes városrészbe. Jócskán elmúlt dél és a séta is meghozta az étvágyunkat úgy döntünk eszünk valamit, az utca amin haladunk tele hívogató vendéglőkkel, teraszos kiülőkkel. Egy jó kajálás után visszaindulunk az állomás felé, metró helyett inkább gyalog tesszük meg az út nagy részét. Festőkkel, antikárusokkal teli utcákon haladunk, elsétálunk Mihail Bulgakov szülőháza mellett, de sajnos a tömeg miatt bejutni lehetetlen. Hosszas séta meg egy megállónyi metrózás után újra az állomáson vagyunk ahol még vásárolunk némi kaját és vizet az újabb egy napos vonatútra. 

Az idő lassan de végül eltelik, jó fáradtan baktatunk a peronon a vonatunk mellett ami megszólalásig ugyanolyan mint amivel jöttünk, még az utaskísérő lány is hasonlít legalábbis abban, hogy ő sem mosolyog sokat.