Régi tervem az Elbrusz, Európa legmagasabb pontjának megmászása. A "Seven Summits"-ként emlegetett óriások egyikéről van szó de számomra nem is annyira ez volt a lényeges, hanem viszonylagos elszigeteltsége miatti vadregényes és érintetlen volta vonzott leginkább.
Most így utólag szerkesztve a hegyen egy kockás, kievi pályaudvaron vásárolt iskolafüzetbe megírt naplót, a való élet kicsit másként fest mint a korábbi elképzeléseim. Érintetlenségről - legalábbis az Elbruszt tekintve - szó sincs, mégis a Kaukázus és a Baksan völgy mindezek ellenére lenyűgöző. Elszigeteltségről - legalábbis elméleti értelemben - szintén nincs szó, gyakorlatilag azonban a korrupció és az utazáshoz szükséges dokumentumok beszerzése, a nyelvi nehézségek annyira megnehezítik az odajutást, hogy a nyugati világ számára még mindig nem rutin úti cél. Ottlétünk alatt mindössze két nyugat-európaival találkoztunk, a maradék néhány mászó mind helyi vagy valamelyik Orosz Föderáció-beli tagországból érkezett, leszámítva még egy jó arcokból álló Lengyel társaságot. Ez persze abból is adódik, hogy szeptember már nem mászó szezon, habár a hegyet a szélsőséges téli napok kivételével egész évben másszák.
A terület viszonylagos "ürességét" mi persze egy percig sem bántuk, a magunk lassú és nyugodt tempójában haladtunk felfelé, élveztük a kilátást, fotózgattunk én pedig lejegyeztem az aznapi említésre méltó dolgokat. Ezek következnek most.
No comments:
Post a Comment
Ezt mondom: