donsol, fülöp szigetek

   Esős napra ébredtünk. Az ég csupa felhő, minden tiszta víz meg pára, úgy néz ki egész éjszaka esett. Ebből szerencsére semmit nem vettem észre hála az előző két napi nem alvásnak, viszont a mai cetcápa leshez nem éppen a legjobb a borus idő. Persze ha már itt vagyunk ez nem riaszt vissza, negyed hétkor már a hajóállomás felé gyaloglunk ami a parti bungalónktól alig öt perc séta. Elég nagy a kavalkád, cápaleshez legjobb a reggeli-koradélelőtti időszak így a legtöbben már készen állnak. Tömeg szerencsére nincs, az idejutás nehézsége elég jól megszűri az embereket talán tíz csónak fut ki mindegyikben legfeljebb hat ember, meg a személyzet ami egy kormányosból, két felderítőből és egy vezetőből áll.

Későn indulunk, mire sikerül hat embert összehozni elmegy az idő, ráadásul a vezetőnk sem akar megérkezni, de kis késéssel valamivel fél nyolc után már a vizen vagyunk. Egy osztrák pár és egy svájci lány egészíti ki a csapatot, mindannyian errefelé dolgoznak, az osztrákok kínában tanítanak angolt, a svájci szingapúrban dolgozik a hazai kormánynak, most pedig átugrottak ide egy kis pihenésre. Mindannyian búvárok is, a csapatból én vagyok a legrosszabb úszó - egyszer meg kéne már tanulni rendesen...- mégsem akarom kihagyni a ritka lehetőséget, ki tudja mikor adódik ilyen, talán soha többet. Az első ugrásra jó fél órát várunk amitől féltem bejött, kevés a fény nehéz észrevenni a célpontot. Az egész úgy néz ki, hogy a hajó tetején figyelő felderítő meglátja a halat illetve az árnyékát, jobb esetben a hátuszonyát ezután jelez a kormányosnak aki igyekszik jó pozícióba állítani a hajót lehetőleg úgy, hogy ugrás után szembe ússzon velünk a hal. A vezető megadja a jelet, mindenki elkezd az állat irányába úszni, fej a víz alatt, lélegzés pipával. Az első találkozás elég megdöbbentő még úgy is, hogy csak a hátát látom óriási méretek, nagyjából egy buszhoz lehetne hasonlítani. Errefelé 10-12 méteres a legnagyobb, mi egy nagyjából 8 méteres példánnyal találkozunk. Nyugodtan halad mint a hetes busz a reggeli forgalomban, mellette kalauzhalak, nem nagyon érdekli a pár bámészkodó aki egy darabig mellette úszik. Amikor megunja lejjebb merül, ide már nem tudjuk követni. Még kettőt látunk, ebben az időben elég reménytelenül körözünk a parttól száz méternyire, nehéz észrevenni őket. Többször elered az eső, az idő is eltelt lassan dél felé jár, visszaindulunk a partra mára ezt dobta a gép, de ennek is nagyon örül mindenki. A nap másik fele következetes semmittevéssel telik, jól főznek errefelé, jó kajákat, jó kávét, ki is próbálunk párat az étlapról. Közben megbeszéljük, ha holnap jó idő lesz megpróbáljuk mégegyszer úgyis van még másfél napunk itt. A holnapi délutánra meg kibéreltük az egyik helyi arc oldalkocsis motorját, azzal szeretnénk bejárni a közeli helyeket. Este beszélgetés a holland szomszédokkal aztán alvás, fárasztó dolog az úszkálás, a semmittevés meg főleg, mindenki egyből elalszik.

Reggel hétkor kelünk, az ég tisztakék, sehol egy felhő. Alig háromnegyed óra múlva már a tengeren vagyunk ezúttal ketten, rajtunk kívül még egy vietnami, egy spanyol, egy svéd és egy amerikai alkotja a hatfős csapatot. Szerencsésebb a kezdés tíz perc sem telik el és már a vízben vagyunk, a napsütésben sokkal jobbak a látási viszonyok. Kilencig ötször ugrunk, az egyik alkalommal percekig úszom egy közel nyolc méteres példány feje mellett, néha előtte ahogy sikerül. A szája majdnem két méter széles, félig nyitva épp planktonokat reggelizik közben meg nagyokat pislog az öklömnyi szemeivel, láthatóan nem zavartatja magát. Ritka szerencsénk volt ilyen nyugodt példányt látni karnyújtásnyira ráadásul ennyi ideig elég ritkaság, ígyhát örülünk is főként, hogy sikerült egy rövid vízalatti videót is felvenni. A svéd meg az amerikai velünk ebédel még jól elbeszélgetünk bár az amerikai elég agymosottnak tűnik, leszerelt katona megjárta vietnamot, irakot de most is arról beszél mennyire fontos a hadsereg és hogy az egész csak a békéért van.

Ha ma az "USA World Domination Tour" pólót vettem volna fel még jobbat vitatkozhatnánk a nézeteinkről, de így elköszönünk és elindulunk a bérelt járgánnyal, hogy megnézzük a környéket. Sajnos elég szar az egész, szitál a kormánya meg lefullad minden fékezéskor, de haladunk. Nem sokáig, mert az egyik éles kanyarban egy gyerek szalad át előttünk és majdnem az árokban kötünk ki, egy épp ott fekvő lepusztult csónaknak ütközünk szédületes sebességgel ami nagyjából 5 km/ó. Erre egyből odacsődül mindenki, hogy mi történt de látják, igazából semmi komoly megyünk is tovább illetve inkább haza mert ezzel a tragaccsal csak szenvedés az egész. Este elmegyünk inkább a folyóra szentjánosbogarakat nézni amik tömegesen repkednek a folyó menti mangrove fák körül. Holnap pedig tovább indulunk Palawanra, ezúttal végre éjszakai buszok helyett belföldi fapados járatokkal.