manila, fülöp szigetek

   Hajnali öt körül van, nem nagyon birok aludni, egy órája felvert egy síró gyerek itt a házban valahol, elég keményen nyomja egyfolytában azóta is. De nem ő az egyetlen zajforrás, a város zaja kirekeszthetetlen, még ilyenkor éjszaka is állandó motorzaj, dudálás, kiabálás mindenütt. Úgy döntök inkább lejövök beszerzek egy pohár Calamansit - ami egy nagyon jó lime szerű gyümölcslé - aztán pótolom az elmaradást, és írok egy kicsit. 

Kisebb tortúra után nagy nehezen sikerült bejutnom a Fülöp szigetekre. Legutóbb a reptéren hagytam abba, ahol kihasználva az ingyenes wifi előnyeit elég sokáig ücsörögtem egy kávé mellett. Úgy gondoltam várhat a check in úgyis csak sorbanállás tülekedés amit igyekeztem elkerülni. Mivel nem döntöttem még el melyik városból repülök majd vissza csak az odaútra szóló jegyem volt meg és ez mint utóbb kiderült hiba volt. Az ügyintéző közölte, hogy ha nem mutatom be a visszaútra szóló jegyemet akkor mehetek a fenébe ő bizony nem ad nekem beszállókártyát és nem repülhetek. Ezt én persze eléggé zokon vettem, mert erről senki sem szólt előre meg különben is. Hiába magyaráztam, hogy nem maradok huszonegy napnál tovább , hiába mutogattam a kairói járatra szóló hazaúti jegyemet nem hatotta meg. Volt még nagyjából húsz percem a zárásig, jegyem meg sehol. Nem volt más választásom, foglalnom kellett egyet vagy búcsút mondhatok a további terveimnek. Az egyik dolog amit a legjobban utálok az amikor hirtelen kell valamit csinálni és nincs idő átgondolni. Mindegy, gyorsan csináltam egy foglalást a Cebu Pacific járatára, megkaptam a visszaigazolást és gondoltam akkor rendben van a dolog. Az ügyintéző nem így gondolta mert a szabály az szabály, a nyomtatott jegyet kell bemutatnom, de mivel ő jó fej, megvárja amíg elmegyek a premier lounge-ba ahol van nyomtató és ott elintézhetem. Itt persze megint n00b személyzet meg 20. századi technika volt de sikerült végül megoldani, végre volt jegyem. Öröm, boldogság. A gépen a szokásos belépési papírok mellett vámnyilatkozat ezer kitöltendő mezővel. Kezdtem aggódni, hogy a belépésnél sem fog simán menni az ügyintézés - nem mintha lett volna rá okom, de a történtek tükrében simán megvolt rá az esély. Ezúttal szerencsém volt, nem zaklattak senkit legalább ennyiből jó hajnali fél ötkor megérkezni valahová. A reptéren találkoztam két utitársammal akik a bangkoki géppel érkeztek, innen együtt megyünk tovább.

A reptéri taxi kétszáz pesoert elfuvarozott a belvárosba ahol hosszas keresgélés után sikerült egy egészen jó szállást találnunk. Pár óra alvás után a város felfedezésére indultunk. Kuala lumpur viszonylag kulturált utcái után sikerült megint káoszba csöppennem. Hétköznap van de gyerekek, emberek az utcán mindenhol, céltalanul lézengve vagy csak pihengetve az árnyékban. A többiek emberfolyamként haladnak uticéljuk felé. Felvettük a ritmust, az óváros felé indultunk, legalábbis afelé ami valaha az volt. Egész pontosan a háborúig amikor is sikerült porig bombázni. Ami megmaradt belőle nem sok, a régi városfal, az erőd egy része és néhány régi épület. Az azóta épült újak nem túl megnyerőek, a beépítetlen részeken pedig bódéváros, lepusztult gondozatlan terület. A hőség miatt későn kajáltunk egy utcai kajáldában. Sokféle kaja van, főleg seafood, húsok de zöldségek is szép számmal. Ezután átvágtunk a Rizal parkon ahol valami Zorro filmből ismerős zene szólt, itt is heverésző emberek mindenütt. Kicsit leültünk mi is majd irány a tengerpart. Szép naplemente után megpróbálkoztunk megint kaját keresni de most kevesebb sikerrel, a belváros már átállt az éjszakai életre. Az este így egy jó beszélgetéssel ért véget, reggel indulunk tovább északra. Ez pedig mindjárt itt van, úgyhogy el is megyek összepakolni a cuccaimat.