sagada, fülöp szigetek

Sagada - Bontoc - Banaue

   Kevés dolgot utálok annyira mint hideg vízben zuhanyozni dehát ez van, ettől legalább felébredek. A reggeli hét órás kelés után nem egész fél órával a mellettünk lévő étterem teraszán iszogatom a kávémat. A legtöbb esetben errefelé erős túlzás az étterem megnevezés de ezt nyugodtan hívhatjuk annak, egész pofás hely óriási üvegablakokkal a szomszédos fenyőerdő felé. A kávé mellé egy Chopsey (friss zöldségek szójaszószban, rizstésztával vagy valami ilyesmi) is elfogy aztán haladunk is a megbeszélt helyre, ahol helyi vezetőnkkel találkozunk. Pár perces egyeztetés után már kifelé sétálunk a faluból, a hőség egyre nagyobb alig várjuk hogy a kellemes erdei szakaszhoz érjünk. Jobboldalt a völgyben rizsteraszok, a földeken dolgozó emberek, most van az ültetési időszak szorgosan rakják szét a palántákat. 

A falutól nem messze lévő barlangokhoz igyekszünk, ahová az itteni szokás szerint a falu halottait temetik. Szokás 1.) Egy nagy rönkfa belső részét kivájják ebbe kerül a holttest valami furcsán összehajtogatott pozícióban. Időnként valamilyen motívumot faragnak a koporsó fedelébe, legtöbbször gekkót. Amikor kész, az alany beköltözik a barlang szájában felhalmozott kupac tetejére, vagy valamelyik kiszögellésre, kisebb üregbe. Az évek során jó nagy halmot emeltek elég bizarr látvány. Szokás 2.) Sima temető mint nálunk, utunk során ezen is áthaladunk, kis fehér sírkövekkel, szép rendezett. Szokás 3.) A híres sagadai függő koporsók amikhez a szomszédos völgybe ereszkedünk le. A táj nagyon szép, sűrű növényzet közt haladunk, a szembenlévő merőleges sziklafalba vert konzolokon színes festett koporsók függenek, a legfelső úgy hat méter magasan. Kreatívak errefelé az emberek. 

Visszafelé bejárjuk a falut aztán felcuccolunk a délután egykor induló menetrend szerinti Jeepneyre (színes optikai tuningolt autók a baguioi fotókon). Ez az utolsó járat épphogy beférünk, két helyi arcnak már csak a tetőn jut hely, ők nem jönnek a végállomásig közben leszállnak valahol de addig legalább vigyáznak a zsákjainkra. A szokásos rázkódás és por után burkolt útra érünk, innen már csak jó húsz perc Bontoc. Gyilkos délutáni hőségben baktatunk a kiszemelt szállás felé. Az a tervünk, hogy holnap innen túrázunk tovább Banaue környékére, de ehhez egyeztetnünk kellene a tourist information itteni irodájával. Nagynehezen megtaláljuk, de zárva senki nem tudja mikor nyit vagy kinyit-e egyáltalán. Úgy döntünk menjünk inkább a fenébe, ez a város úgysem túl vonzó (nem mintha eddig sok az lett volna). Épp elérjük a háromórás Quezon Citybe tartó buszt amivel Banaue pont útbaesik, inkább ott alszunk aztán majd másnap innen indulunk a több mint kétezer éves batadi rizsteraszokhoz.

Valahol az út felénél megállunk, útmenti kajálda, egy sor bádogkunyhó. Épp mosz hozzák ki a frissen sűlt tavaszi tekercset, sűlt banánt rizstésztában, darabja komoly öt peso. Vannak durvább kaják is, az egyik helyi utas tizennyolc napos keltetett  tojást szürcsölget boldogan, néha kicsit megsózza aztán a benne lévő valamit egy húzásra kiissza. Azt hiszem továbbra is maradok a zöldségeknél. Folytatjuk a megszokott kanyargó utat lassan besötétedik de útközben látszik még néhány rizsterasz a völgyben. Végre megérkezünk, a buszról leszállva megint egy kaotikus bádogváros képe fogad. Nem is tudom mire számítottam... holnap Batad felé túrázunk csak természet, semmi tömeg. A rizsteraszos dolgok a következő bejegyzésben jönnek.