puerto princesa, fülöp szigetek

 
   Mégsem olyan egyszerű az élet mint hittem, úgy néz ki a tegnapi motorozást nem ússzuk meg olyan könnyen. Bár tulajdonképpen semmi sem történt, a reggeli kávézás közben az a hír fogad, hogy fel vagyunk jelentve a rendőrségen és fizetnünk kell mert a csónakban is meg a motorban is kárt okoztunk.

Nem tudom valahogy nem csodálkozom látva a rosszarcú motorbicikli tulajdonost aki a járgánya mellett álldogál és teljesen úgy néz ki mint a régi francia rajzfilmekben a sunyi figura cigarettától reked hang, hálóstrikó, rövidnadrág, pókhas az elfogyasztott napi tizensok San Miguel sörtől - nem sok jóra számítok. A szálláson egy fiatal lány a bárból nagyon rendes, ő fordít végül abban egyezünk meg hogy a motorban esett károkért háromszáz, a hajóért pedig ötszáz pesot kapnak. A lány néha átvált helyi nyelvre elég indulatosan beszél a tulajdonossal, aki valószínűleg még többet akar ennél az ötszáznál is ami azért szemétség mert ez sem jogos dehát ők vannak többen sok értelme nem lenne erőlködni. Nincs kedvünk a gépfegyveres rendőrökhöz beköltözni meg lekésni az összes járatunkat Palawan felé. Fizetünk, elégedetten távoznak de még kérünk egy papírt az egészről biztos ami biztos. 

Pakolás után elindulunk a reptérre ezúttal szerencsénk van épp egy üres kisbuszt fogunk ki ami a reptérről hozott utasokat vele visszamehetünk ennél kényelmesebb megoldást nem is találhattunk volna. Megint a szokásos tempó úgy látszik errefelé mindenki imád gyorsan menni kanyargó hegyi utakon. Ezt mondjuk mi pont nem bánjuk, jobb a reptéren meginni egy kávét viszont a száguldozás egy helyi kutya földi pályafutásának végét jelenti, ma rossz napja volt. Miután keresztülvágtattunk rajta hetvennel, a sofőr arcára a teljes értetlenség ült ki ő nyomta a szokásos dudát de a lábát nem vette volna le a gázpedálról. Végül jó két órával a check in előtt érünk ki a reptérre az egész nem sokkal nagyobb egy otthoni vasútállomásnál de az ellenőrzés olyan mint a nemzetközi reptereken. Az első állomás Manila, nincs közvetlen járat Puerto Princesába. A manilai nemzetközi reptéren három óra dekkolás, felejthető kajálással majd megint gépre szállunk, ezúttal már Palawan felé. 

Este hat körül érünk oda a nap hátralévő részében szállást keresünk, elég is ennyi mára. Puerto Princesa egész csendes hely legalábbis az eddigiekhez képest, egyáltalán nincs zsúfolt nagyvárosi hangulata mint az eddigi központi helyeknek. Mégsem maradunk tovább mint egy éjszaka, mert a sziget északi felében jóval több a látnivaló és nincs túl sok időnk. Ha összeszámolnám az órákat amennyit ebben az országban eddig utazással töltöttünk, szerintem több lenne mint a pihenés az biztos. Ráadásul holnap megint korán indul a buszunk Sabangba, az itteni látnivalókat így későbbre hagyom, bár nincs is túl sok belőlük. Úgy néz ki meg kell itt állnom hazafelé mert elég hosszú az út vissza El Nidoból, a reggeli első busszal sem érném el a járatomat és még nem is számoltam azzal, hogy az eddigi tapasztalatok alapján egy két óra késés szinte garantált. Lassan lemerül a gépem és itt Sabangban nincs rendes elektromos hálózat minden generátorról működik amit mindjárt lekapcsolnak. Marad a fejlámpa, kint ücsörgünk a bungalónk teraszán a tenger húsz méterre, egyenletesen hullámzik. Errefelé minimális a fényszennyezés elalvásig lehet a csillagokat bámulni, talán még nem is láttam ilyen sokat ennyire fekete égen.