Sabangi éjszakám végre nyugodt pihenéssel telt, a tenger zúgására jól el lehet aludni. Reggel nem is nagyon akarok felkelni, az ajtón lévő moszkitóhálón keresztül bámulom a tengert meg a bambuszpadló résein át a ház alatt lévő korallhomokot felváltva. De az elkerülhetetlent nem nagyon lehet halogatni lassan ki kell mászni az ágyból mert a mai napra megint egy csomó dolgot sikerült bepréselni néha úgy érzem, hogy ez már nem is nyaralás.
A mai délelőtt a Szent Pál földalatti folyóhoz megyünk ami Sabangtól nagyjából negyedórányi hajóútra van. Csatlakozik hozzánk Carmen a tegnap megismert spanyol lány, így négyen indulunk még nyolc előtt arra számítva, hogy sikerül elkerülni a tömeget. A barlang bejárata egy kis öbölben van ahová pár perces sétával jutunk el az ösvényt mindkét oldalon sűrű trópusi novényzet szegélyezi. Rövid regisztráció aztán csónakba és indulunk is a barlangba ami kicsit hosszabb mint 8 km. Megint sikerül szembesülni a zseniális filippino szervezéssel, mert kiderül, hogy csak alig 2 km-ig evezhetünk be, de ha fizetünk többet akkor persze beljebb is mehetnénk. Ezzel csak az a gond, hogy ehhez vissza kéne menni a másik partra. Megint levonom a következtetést, a helyiek gondolkodásmódját elég nehéz követni. Lassan haladunk befelé, a csónak orrában egy autó akkuval meghajtott lámpa jól bevilágítja a járatot. Nagyjából két metróalagútnyi a tér, mindenhol furcsa alakzatok a kőzetben kagykók a hasadékokban denevérek tanyáznak. Később egy nagy terembe érünk majd balra fordulunk szinte derékszögben egyre több denevér van, a mennyezetről víz csöpög (legalábbis remélem) tanácsos becsukott szájjal felfelé nézni. Közben kiérünk az alagútból egy még nagyobb terembe jó hatvan méter magas szebbnél szebb cseppkövekkel, majd újabb alagút szinte szabályos téglalap keresztmetszettel a vége a sötétbe veszik. Itt jön el a fordulópont ennél tovább nem mehetünk, irány vissza.
Kint már vagy száz ember tolong, mégis megérte felkelni többek közt azért mert nem kell nyomorogni hülyén pózolva fényképezkedő japánok közt, meg így talán elérjük a kevés menetrend szerinti jeepney egyikét. Úgy néz ki csak a déli járatot, de ez is megteszi egy darabig, más választásunk úgy sincs. Az a tervünk, hogy ezzel kimegyünk az útelágazásig ami jó két óra, onnan pedig reménykedünk a forgalomban és tovább északra ameddig mai nap lehet. A másik lehetőség az lenne, ha maradnánk Sabangban és a reggeli busszal továbbállnánk El Nido felé de ez egy újabb elvesztegetett nap lenne és abból így is elég sok van már. Az autó gyorsan megtelik helyiekkel, nekünk már csak a tetőn jut hely a csomagok mellett. Ezt az elején még nem bánom kicsit több napvédő krém meg sapka és minden rendben, de az itteni utazási szokások eléggé eltérnek az európaitól. Miután a tető első harmadába felkerül az összes hátizsák, csomag meg egyéb, még megállunk és felveszünk egy helyen hat darab 80 literes műanyag hordót, egy kartondobozt amiben tévé van és mindemellé egy pár embert, összesen tizennégyen utazunk fent. Lent nagyjából ugyanennyien ülnek középen pár csirkésdobozzal, meg egy kanna gázolajjal úgyhogy nem elégedetlenkedem. Amúgy is jó helyem van a tető jobb első részén ülök a pótkerék közepében lévő összehajtogatott ponyván, szinte keleti kényelem. Az autó vágtat a hegyi úton ami ezúttal burkolt csak kisebb szakaszokon meg hidak környezetében nem, ezúttal szerencsénk van a porral, szép a táj innen fentről. Néha megállunk gondterhelten nyitogatják a motorháztetőt de végül nagyobb késés nélkül elérjük a kereszteződést a Puerto Princesa - El Nido úton.
Pont van itt egy kisebb település néhány házzal, benzinkút kólás üvegekbe porciózott üzemanyaggal, vegyeskereskedés minden hasznos holmival, kis bolt ahol van hideg ital amíg várunk jól esik meginni valamit. Szerencsénk van negyed órán belül jön egy szakadt távolsági busz ami Taytay-ig megy. Ez útba esik így leintjük de ezen is csak a tetőre férünk fel bár most valamivel kényelmesebb csak hárman vagyunk meg a csomagok. A csomagtartó a tető hátsó részében van pont neki tudom dönteni a hátam olyan az egész mint amikor az ember egy nagy ágyon fekszik (nagy piros, mert piros a busz) ami hatvannal megy. Jobbra tengerpartok balra banán, pálma, mangófák rohannak el mellettünk, néha kis falvakon robogunk át teljesen olyan mint egy mozi kár, hogy nem hoztam iPodot. Egy idő múlva szólnak, hogy burkolatlan út jön ami véget vet a napozásnak hacsak nem akarunk porfogót játszani. Leköltözünk, úgyis leszálltak páran van néhány hely de megint nem európai méretűek. Ez még nem lenne akkora gond de a buszsofőr úgy megy mintha Bamako lenne a végállomás, a hajam a rárakódott portól úgy néz ki mint egy ősz öregemberé. Beesteledik mire megérkezünk, a busz megáll egy körforgalomban a körpályán, komótosan lepakolnak egy tévét meg néhány zsák rizst aztán kicsit távolabb begördülünk a végállomásra. Az est fénypontjaként meg magamon kívül a ruháim felét és a nagyobb hátizsákomat is moshatom mert az egész flakon panthenol kinyomódott amíg a csomagok közt volt, most tiszta hab minden.
Az egész utazás hasonlóan folytatódik másnap csak ezúttal egy mázsa dinnye, több zsák rizs meg előre gyártott beton lefolyóelemek társaságában teszünk meg három órányi utat, de végre itt vagyunk El Nidoban. Az elmúlt két napban ha lehet még jobban úgy érzem, hogy a Fülöp Szigeteken bárhonnan bárhová nem repülővel eljutni igen nagy szívás.
thx to Jeti
No comments:
Post a Comment
Ezt mondom: