8814logo 8814alcim
transparent iamsocial 8814exploreronpicasa youtube sendamessage recommend

Sunday 14 February 2010

úton


   Rövid beszélgetést követően még lemostuk magunkról a port ennyi luxus jár, főként ha az ember tizenkét órás buszozásra készül. A busz este nyolckor indul, és valamikor hajnal öt körül ér Manilába. Szinte kivétel nélkül turisták vannak rajta, két amerikai lány épp most öltözik át, mások pakolják a hátizsákot, kaját vesznek vagy épp szedik elő a polárokat. Buszra egyébként hálózsákot felvinni sem hülyeség, szinte kivétel nélkül szétfagyasztják az embert főleg ha éjszakai járatról van szó. Mintha nem lenne fokozat állító a klímán csak on meg off pozíció, abból is gyárilag leheggesztve a bekapcsolt állás. Hiába, néha nehéz az itteniek gondolkodását megérteni.

Pontosan indulunk, de valami nincs rendben mert alig haladunk. Aludni próbálok, nem sok sikerrel a visszaúton gondolkodom, még mindig nincs repülőjegyem Palawanról Manilába. Egyszercsak megállunk valahol a semmi közepén, lerobbant a busz a hűtéssel van gond. Talán jön egy másik, addig várunk türelmesen mást úgysem tehetünk. A buszon utazó öt-hat Svéd már elég jó állapotban van a helyi vodkától meg az egész napi folyamatos sörözéstől. Fényterápián vannak itt - legalábbis mi így hívjuk mert az otthoni TB állja az útjuk felét - ki is használják rendesen már a batadi ösvényen összefutottunk ahol hasonlóan vidámak voltak. Előszedik a hátizsákból az iPod dokkolót máris van zene ráadásul egész jók, számomra ismeretlen svéd zenekarok, később Jefferson Airplane meg hasonlók, illik az út melletti céltalan ücsörgéshez, spontán beszélgetéshez. Két óra múlva megjön a másik busz, ezek szerint nem haladtunk túl sokat Banaue óta. Átcuccol mindenki aztán indulás megint, Maniláig további három óra késést szedünk össze ez pont elég ahhoz, hogy az utasok fele lekésse a csatlakozását vagy legalább rohannia kelljen hozzá. 

Mi buktuk a reggel hatkor induló vonatunkat úgyhogy vagy kivárjuk a holnapit, vagy buszra váltunk egyik rosszabb mint a másik, az út nagyjából tizenhat óra. Ebben az országban egyik helyről a másikra eljutni és mindezt időben, több energiát visz el mint bármi más. Rövid megbeszélés után úgy döntünk, hogy a gyorsabb éjszakai busszal megyünk amivel reggel hét körül érünk oda. Nem mondom, hogy örömmel tölt el egy újabb átbuszozott éjszaka gondolata. A fennmaradó időben viszont legalább elintézi mindenki az elmaradt dolgait itt a fővárosban, én például a repjegyemet, az offline írások feltöltését, e-mailek megválaszolását meg ilyenek. 

A busz pontosan indul, az esti manilai dugóban lépésben haladunk, jó egy óra míg kiérünk a városból pedig irányonként öt sávos az út. A sofőr egész éjszaka padlógázzal tolja, ami a legelső ülésből nézve néha kicsit aggasztó de legalább haladunk, szinte pontosan reggel napfelkelte után pár perccel érkezünk meg a Legaspi buszállomásra. Háttérben magasodik a Mount Mayon, a látvány kárpótol az átalvatlan éjszakáért. A hegy az egyik legveszélyesebb vulkán a világon 2462 m magas, 1900 óta körülbelül tizenötször tört ki. Mivel aktív, nem is lehet felmenni, ha az embernek szerencséje van a vezetője felviszi 1800 m magasságig de a mérgező gázok miatt ettől feljebb senkit nem engednek. Sajnálom mert a hegyek mindig vonzanak de ez van, helyette messziről nézem amíg az első járat befut Donsol felé. Kis alkudozás után bepréselődünk a helyiek mellé, mindenkinek jó, hogy megosztjuk a költségeket. Innen még egy óra buszozás, cserébe az elmúlt két éjszakai nem alvásért megszállunk egy kis bungalókból álló tengerparti szálláson. Miénk egy iker bungaló egyik fele, saját tengerpart, kókuszpálmák meg minden ami kell. Délelőtt még regisztrálunk a holnapi programra amiért tulajdonképpen leküzdöttük ide magunkat. Ha minden igaz sikerül majd látni néhányat a partok közelében élő nagyjából harminc példányos cetcápa populációból, amire ebben az időszakban elég jó esélyünk van. Hát majd meglátjuk, mit hoz a reggel.




No comments:

Post a Comment

Ezt mondom: